Nemzeti Orgona Regiszter Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema Dallamvivők Nemzetközi Ifjúsági Konferencia Térzene Stream koncertek (Youtube)

Művészek

Vásáry Tamás

Vásáry Tamás a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának tiszteletbeli örökös főzeneigazgatója.

1933. augusztus 11-én született Debrecenben. 8 éves korában Mozart K. 107-es D-dúr zongoraversenyét játssza szülővárosában, ahol következő évben szólóestet ad. Ettől kezdve rendszeresen koncertezik, mint csodagyerek. Ez idő tájt bemutatják Dohnányi Ernőnek, az akkori magyar zeneélet fejedelmének, aki egyedi kivételt tesz ilyen korosztályú gyerekkel, felajánlja, hogy tanítani fogja. Erre azonban csak rövid ideig kerülhet sor, mert Dohnányi elhagyja Magyarországot.

Vásáry 14 évesen megnyeri Budapesten a Zeneakadémiai Liszt-verseny első díját. 1953-ban művészi oklevelet kap a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Még ebben az évben kinevezik Kodály Zoltán tanársegédjének a Zeneakadémia szolfézs tanszékére, majd állami küldetésben olyan sikerrel szerepel Moszkvában és Leningrádban, hogy ezután Magyarországon „sztár” kategóriába kerül. Mesterbérletben ad szólóestet, majd Fischer Annie partnere Mozart Esz-dúr kettősversenyében. Az ország első karmestereinek, Ferencsik Jánosnak és Somogyi Lászlónak vezénylete alatt játszik. A következő években 4 nemzetközi verseny díjazottja (1955 varsói Chopin verseny, 1955 párizsi Marguarite Long verseny, 1956 brüsszeli Erzsébet királyné verseny, 1957 Rio de Janeiroi-i nemzetközi verseny).

1958-ban első Liszt-lemezét a Deutsche Grammophonnál Londonban a hónap legjobb lemezének választják, és jelölést kap az év legjobb lemezére. 1961-ben nagy sikerű londoni bemutatkozása a Royal Festival Hallban elindítja nemzetközi karrierjét. Ettől kezdve évente átlagosan 100 hangversenyt ad a világ legfontosabb zenei központjaiban: London, Párizs, Berlin, Bécs, Róma, Madrid, Lisszabon, Luxemburg, Stockholm, Oslo. 1962-ben George Szell mutatja be New Yorkban a Carnegie Hallban. Rendszeresen fellép a világ legfontosabb zenekaraival és legnagyobb karmestereivel, mint Ernest Ansermet, André Cluitens, Paul Kletzki, Fricsai Ferenc, André Previn, Claudio Abbado, Simon Rattle, Wolfgang Sawallisch, Eugen Jockhum, Erick Leinsdorf, Doráti Antal, Bernard Haitink, Kurt Sanderling, Solti György, Rudolf Kempe, Neville Marriner, Adrian Boult stb. 

A legfontosabb fesztiválok vendége, mint Salzburg, Edinborough, Berlin, Granada, Aldeburgh, Tanglewood (U.S.A.), Cleveland Blossom, Streza, Hong-Kong, London South Bank Festival, BBC Proms, Holland Fesztivál, Budapesti Tavaszi Fesztivál.

Mint karmester, több mint 100 zenekarral dolgozott, köztük a legrangosabbakkal, mint a Berlini Filharmonikus Zenekar, a New York-i Filharmonikusok, a Washington National Symphony Orchestra, a Dallasi, a Detroiti, a Houstoni, a Baltimore-i, Denveri, a Londoni Filharmonikus Zenekar, a Londoni Szimfonikus Zenekar, Royal Filharmonikus Zenekar, a Philharmonia Zenekar, a Francia Nemzeti Zenekar, a Santa Cecilia Akadémia Zenekara (Róma), a Rai Nemzeti Szimfonikus Zenekar, a Spanyol Nemzeti Szimfonikus Zenekar. 

Két angol zenekar igazgatója és első karmestere: Royal Northern Sinfonia (1979-1982), Bournemouth Sinfonietta (1989-1997). A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának főzeneigazgatója 1993-2004 között, majd 2015 májusától ismét elnyeri ezt a pozíciót. Örökös tiszteletbeli főzeneigazgatónak 2004-ben nevezik ki.

Mozart operáit dirigálta az Aldeburgh Fesztiválon (Il Re Pastore), Londonban a Sadlers Wells Theaterben (Figaro házassága), Cambridge-ben (Figaro házassága), Sevillában (Don Giovanni), A varázsfuvolát Budapesten. Vezényelte Verdi Rigolettóját és Gluck Orpheoját is, szintén Budapesten.

Hét lemezgyárral készített lemezeket (Supraphon, Deutsche Grammophon, Chandos, Academy Sound and Vision, Collins Classic, Hungaroton). A Deutsche Grammophonnál Liszt, Chopin, Brahms, Debussy, Rachmaninov és Mozart művekből több mint 20 lemeze van. Ezek között szerepel az 1965-ös 8 lemezből álló Chopin album, az 1983-as Brahms összkiadásban pedig 3 szólólemez, a Triók és Kvartettek, a Berlin Filharmonikusok szólistáival.  Két Mozart Zongoraverseny a Berlini Filharmonikusokkal, és a teljes Rachmaninov zongoraverseny-sorozat a Londoni Szimfonikusokkal. Az ASV.-nél készített Liszt-lemeze 1991-ben Magyarországon Nagydíjat, valamint a Hungarotonnál felvett Dohnányi Hegedűverseny lemeze Midem-díjat nyert. A Hungaroton felvételeiben szerepel az összes Beethoven, Schubert, Schumann és Brahms szimfónia.

A Magyar Televízió számára tíz zeneszerzőről készített zenés előadás-sorozatot "Zenén túl" címmel. Ebből 4 megjelent videókazetta formájában is. Az olasz-magyar koprodukciós Gluck Orpheo filmben valamint Tony Palmer 2007 decemberében bemutatott Vaughan Williams filmjében is vezényel. Az elmúlt években a Duna Televíziónak filmet készített Lisztről, Chopinről, Schubertről, Schumannról, Debussyről, Kodályról. 2005-ben a "Mindentudás egyetemén" tartott előadást Lisztről. 1992-ben videófelvétele készült az olasz RAI-nak, Rómában, a komplett Beethoven hegedű-zongora szonátákból Uto Ughi hegedűművésszel.

Kamarazenepartnerei közt szerepeltek Mstislav Rostropovics, Yo-yo Ma,  Isaak Stern, Henryk  Szering,  Jozsef Szigeti, Yuri Bashmet,  Dietrich-Fischer Diskau, Jan-Pierre Rampal, James Galway, Maurice André, Gundula Janowitz Stb.

2003-tól rendszeresen közös produkcióban lépett fel Tunyogi Henriett balettművésznővel Magyarországon, Olaszországban, Spanyolországban, Izraelben, Japánban, Kínában. 2004 óta negyedszer kaptak meghívást a Budapesti Tavaszi Fesztiválra.

2003-ban "A Zenén Túl" címmel megjelent könyve. 2005-ben "Beszélgetés Tamás Vásáryval" címmel Thomas Böttger irt róla könyvet, ami Németországban jelent meg. 2010-ben kiadták verseskötetét “Szavakon túl” címmel. 2013-ben megjelent Üzenet című életregényének első része, második része 2017-ben látott napvilágot.

Kitüntetései: Bach és Paderevszki érmek (medals) London, a londoni Royal College  of  Music, valamint a Royal Academy of Music tiszteletbeli tagja. Művészetek Érdemrendjének Tiszti fokozata (Chevalier des arts et lettres) Franciaország. Magyarországon a Magyar Érdemrend tisztikeresztje, Kossuth díj, Magyar Érdemrend középkeresztje csillaggal, Szepes Mária-díj, Millenáris Kölcsey díj, két Köztársasági Elnöki Aranyérem, Magyar Örökség díj, Bartók Béla – Pásztory Ditta Díj, Pro-Arta díj, a Magyar Kultúra Követe, Debrecen város díszpolgára, a Debreceni Egyetem díszdoktora, a Nemzet Művésze díj, Prima Primissima díj, UNESCO Mozart-medál, Magyar Szent István Rend, Budapest díszpolgára, Dohnány Ernő-díj.

2006-ban megalapította a Kodály Zoltán Világifjúsági Zenekart, amellyel minden évben Magyarországon és külföldön (Brüsszel, Párizs, Milánó, Prága) is fellépnek. 2013-ban a magyar kormány Vásáry Tamás Ösztöndíjat alapított zenei és önkéntes kategóriában.